A ló igen jóindulatú, barátságos állat és sokkal finomabb érzéke van, mint azt általában gondolják. Nagyon fogékony a jó bánásmódra és kitűnő emlékezőtehetsége mellett rendkívül jó tájékozó képessége is van. Szokásokat gyorsan vesz fel, amelyekhez azután görcsösen ragaszkodik. De nem olyan tanulékony és okos, mint a kutya, igen félénk és így rossz bánásmóddal vagy büntetésekkel könnyen elriasztható.
Mindezek a tulajdonságok természetesen minden lónál különféleképpen vannak kifejlődve, ezeknek mindenkori helyes felismerése és elbírálása a lovas elengedhetetlen feladatához tartozik. A lóval való foglalkozásnál forduljon elsősorban jóindulatához, emlékezőtehetségéhez és ama tulajdonságához, hogy az egyszer felvett szokáshoz ragaszkodik. Amellett tartsuk mindig szem előtt, hogy aló rendkívül érzékeny élőlény és hogy saját lelkivilága van: így tehát azt gépként kezelni nem szabad.
A lovaglásnál felmerülő minden nehézségnek megvan a maga oka: de egyforma tünetek sokszor teljesen különféle okokból is származhatnak. Ha ezeket nem ismerjük fel helyesen és ebben rejlik a nehézség, akkor nem kerülhetjük el a rossz következményeket. A ló nagyon könnyen megijed és fél, a félelem a lónál sokféleképpen nyilvánul meg, úgymint ijedezésben, hirtelen megállásban, oldalugrásban, rúgásban vagy ágaskodásban. De vannak más tünetek is, mint pl. hamis feszültségből eredő topogó vagy elhamarkodott lépések, a fejdobálása és a farok csóválása, egyes izomcsoportok megmerevítése, a hát leengedése stb., amelyek mind félelemből eredhetnek. A lovas akár a jó pedagógus, mindig vegye tekintetbe a ló vérmérsékletét és az aránylag alacsony értelmiségét: a felmerülő nehézségeket ne vezesse vissza aló állítólagos csökönyösségére ("A dög nem akar"), hanem keresse elsősorban a hibát önmagában. Nyugalommal és meggondoltsággal sokkal tovább jutunk, mint büntetéssel, amelynek okát a ló többnyire nem érti és nem értheti meg és ezáltal még félénkebb lesz.
A lovaglás megköveteli a lovastól, hogy állandóan beleélje magát lovának érzéseibe és gondolataiba. Csak a ló álláspontjából kiindulva érthetjük meg, hogy a ló a segítségeket és befolyásokat megértheti-e, vagy sem.
Igy a lónak azt a tulajdonságát, hogy mindig a többi lovakhoz húz, minden alkalommal tekintetbe kell vennünk, mert különben ez a természetes hajlam nehézségekhez, ú.n. "neveletlenségekhez" vezet. A lóban megvan a többi lovakhoz való vonzódás és inkább társaságban megy: Aki lovagol, annak evvel számolnia kell. Ezt a vonzódást felhasználhatjuk segítőeszközül a ló idomításánál. Igy pl. a ló beugratásánál ajánlatos úgy eljárni, hogy a ló az akadály túlsó oldalán egy vagy több lovat lásson, vagy pedig vezettessük át magunkat ezen egy másik, jól ugró lóval Társaságban, mint pl. vadászaton, minden ló jobban ugrik, mint egymagában.
Félénk és ijedős lovak sokkal könnyebben haladnak el vagy közelítenek meg félelmet gerjesztő tárgyakat, ha társaságban vannak. Ha egy ló pl. egy gőzgéptől vagy autótól fél, akkor ezt leggyorsabban úgy szokja meg, ha ilyen tárgyak mellett más ló mellett lovagolunk el vele. A tapasztalt lovas ily alkalmaknál más lovasokhoz csatlakozik, ami lélektani szempontból helyes eljárás, mert esztelenség volna a lovas részéről, ha a ló félelemérzése dacára érvényesíteni akarná anélkül, hogy ez hatalmában volna. Hasonlóképpen ajánlatos a lovat mindig az istálló, tehát hazafelé beugratni és nem ellenkező irányban: fedett lovardában pedig mindig a kijárat felé.
Azzal is tisztában kell lenni, hogy gyakori megállás a lovarda kijáratánál a lovat az odavaló ragadáshoz és az istálló felé való húzáshoz csábítja. Ugyanolyan helytelen, ha a terepről való hazalovaglásnál a lovas, az istálló közelébe érkezve, a szárakat odadobja és az utat a lóra bízza: a ló ezután ehhez úgy hozzászokik, hogy abban az esetben, ha a lovas egyszer a szárakat felveszi és nem az istállóba, hanem onnan másfelé akar lovagolni, nehézségek fognak támadni az istállótól való ellovagolásnál. Ebben pedig nem a ló a hibás, hanem az a körülmény, hogy a lovas nem volt tekintettel a ló mentalitására. |