Egyetlen állatnak a háziasítása sem volt akkora hatása az emberi történelemre, mint a lóé körülbelül 6000 évvel ezelőtt. Bár kezdetben valószínűleg csak a húsáért és tejéért tartották és tenyésztették, később megülték, illetve kocsi elé fogták. A legkorábbi, az i.e. 4. évezredből származó háziasított ló leletek (Dereivka) mellett már zablát is találtak, vagyis már használták szállításra is (az nem eldöntött, hogy kocsit húzott-e, vagy meglovagolták). Az ember számára ezzel nagy távolságok váltak áthidalhatóvá, ütőképes hadseregek jöhettek létre, a birodalmak nagysága is megnőhetett. Bár több ponton is elindulhatott a háziasítás, a legnagyobb jelentőségre a kelet-európai és közép-ázsiai térségben tett szert, ahol végeláthatatlan síkságokon létfontosságú volt a ló használata.

A civilizáció teremtő állat hamar eljutott a Közel-Keletre is, az első ábrázolása és említése is innen származik. Egy Susából (Dényugat-Irán) származó, kb. 5 ezer éves csontkarcolaton egy ember látható lóháton. 5000 éves lehet az a mezopotámiai, Ur városából származó dombormű is, amely szintén egy lovast ábrázol. A mezopotámiai ló-képírásjel (ideogram) feltehetően i.e. 4. évezredben alakult ki, és már az i.e. 3. évezredben feltűnik a babilóniai liturgiákban. Egyiptomot feltehetően ugyanebben az évezredben érhette el a háziasított ló, de ott csak később kapott fontos szerepet.

Régi vita, hogy hátasként, vagy kocsihúzóként alkalmazták-e először a lovakat? A viszonylag kis termetű, őseikre emlékeztető lovak marmagassága nem volt nagyobb 147 centiméternél, ezért sokak szerint nem is voltak alkalmasak lovaglásra. Azonban az akkor élt emberek átlagmagassága is jóval alacsonyabb volt, és ma is vannak Közép-Ázsiában olyan alacsony lovak, amelyeket meglovagolnak a helyiek. Az biztos, hogy a nagy ókori államokban elsősorban kocsit húzattak a lovakkal. Az akkori hadseregek tankjának számított a kétkerekű harckocsi, amely elé a technika fejlődésével már négy lovat is befogtak. A gazdasági alkalmazás a lovaknak jóval kisebb jelentőségű volt ezen a területen, ennek oka lehetett az is, hogy ritka, ezért nagyon megbecsült háziállat volt. Elő-Ázsiában elsősorban a hegyvidéki peremterületekről biztosították a ló utánpótlást, amelyek azonban nem bírták a száraz alföldi klímát, hamar leromlottak. Az ott élőknek mindent meg kellett tenniük ahhoz, hogy olyan lovakat tenyésszenek ki, amelyek képesek megélni az új környezetben. Valószínűleg ezzel indult útjára a lovak tervszerű tenyésztése.

Az i.e. 2. évezredben már kialakultak a tenyésztési alapelvek. A hettita főváros közelében lévő Boghazköy-ben és mezopotámiai Asszurban talált szövegekben már valóságos útmutatásokat találunk, amelyek beszámolnak a versenylovak tartásáról, takarmányozásáról, edzés módjáról is. A bronzkori birodalmak, mint a hettiták hatalmas, több ezer harckocsiból álló hadseregeket tartottak fenn. Egyiptomban sokáig nem honosodott meg az új haditechnika, csak miután a nomád, feltehetően sémi eredetű hükszoszok harckocsiakkal lerohanták, és 200 évig uralmuk alatt tartották a birodalmat, kezdték alkalmazni a harckocsikat. A harckocsihúzó lovak Tróján keresztül eljutottak Európába is, feltehetően az i.e. XVI. századra már elterjedt Görögországban is.

A hettitákhoz, majd az asszírokhoz köthető a nehezebb lovak kitenyésztése is. Az i.e. XIV. században megjelent tömeges lovak nem csak nehéz kocsikat húztak, hanem ekével szántottak is.

A ló a vaskorban még fontosabb szerepet kapott. A hatalmas méd-perzsa hadseregben állítólag 100 ezer ló szolgált. A tenyésztés magasabb fokú specializációhoz vezetett. Erre az időszakra tehető a lovaspóló kialakulása is. A kor leghíresebb ménese Bizutum városban volt. A feljegyzések szerint már Xerxes idejében rendeztek futtatásokat, hogy a leggyorsabbakat válasszák ki továbbtenyésztésre. A ló nélkülözhetetlenné a hírközlésben is. A gyors információáramlás nélkül nem lettek volna létrehozhatók a hatalmas ókori birodalmak. A világon elsőként a perzsák építettek ki kommunikációs rendszert. Ez egymástól egynapi lovaglásra lévő őrhelyekből állt.

A hadászatban egyre inkább érvényesülni kezdett a hátaslóként való alkalmazás. A kelet-európai és közép-ázsiai sztyeppéken már a kezdetektől fontos szerepet kapott a lovaglás. A legnagyobb sikert elérő pusztai nép, a szkíták híres, pontosabb hírhedt lovasok voltak. A Pazyryikban talált mumifikálódott lótetemek tanulsága szerint a lovaik sárga színűek voltak, fehér foltjuk egyáltalán nem volt. Nagyságuk alapján 4 csoportra voltak oszthatók: 132 cm, 136 cm, 140 cm és 146 cm átlagos marmagasság szerint. Azonban egy fajtához tartozott az összes talált szkíta ló. Az i.e. IV. századból származó csertomliki ezüst vázán talált ábrák alapján a kis termetű lovak testalkata az arab lovakéra emlékeztetett.

A szkíták – a trákokon keresztül és közvetlenül egyaránt – szoros kapcsolatban álltak a görögséggel. Ez a hatás a görög mitológia sok, feltehetően szkíta eredetű történetében tetten érhető. De elég csak a kentaurokra gondolnunk, a félig ember, félig ló teremtményekre.

Azonban a hátaslovak nagyobb fokú harcászati alkalmazásának szükségességét csak a perzsa háborúk után ismerték fel. II. Fülöp és Nagy Sándor makedónjai – a falanx mellett, azt kiegészítve - már háborút nyerő tényezővé tették a hátaslovat. A makedón hadseregben szolgáló kb. 5000 ló közül a leghíresebb Bukephalosz volt, Nagy Sándor lova.

A görögök, mint minden mást, a lótartást is magas színvonalon, megfelelő filozófiai háttérrel űzték. A hippológia megalapítójának, az első lovas kézikönyv szerzőjét, Xenophónt tartják. Szókratesz tanítványa, a később történetíróvá vált Xenophón a görög hadsereg ezredese volt, kedvenc Omegájának hátán 5000 km-t lovagolt a perzsa háború során. Könyvében a lovaglás művészetéről és a lovasvezér kötelességéről ír, lefekteti a lovaglás művészetének ma is érvényben lévő alapeszméit. A görögök felismerték a ló jelentőségét a sportban és a kultúrában, az olimpiai játékok fő attrakciója a ló- és a kocsiversenyek voltak.

A római korban még tovább tökéletesedett a lovak tenyésztése. Ekkor már több fajta is megjelent, köztük az a nehéz katonaló, amely az egyre nehezebbé váló páncélos katonákat is elbírta, és a későbbi hidegvérű lovak ősévé vált.

A következő forradalmi változást a kengyel párthusok általi felfedezése hozta, amelynek egyesek szerint egyik következménye lett a feudalizmus kialakulása.