A hobbilovasok egyre népesebb táborában is sokan adják tenyésztésre a fejüket, hiszen talán nincs is nagyobb öröm egy lótulajdonos életében, mint ha egészséges csikó születik az istállójában. Ám egy csikó érkezése az öröm mellett számtalan feladat elé is állítja a tenyésztőt. Egy nagyobb ménesben, ahol a tenyészkancák tavasztól őszig a legelőn töltik napjaikat, és egyetlen feladatuk az ellés és a csikónevelés, a napi teendőkön túl a csikókkal nincs igazán sok foglalkoznivalója a gazdának. Ahol viszont a család kedvenc hobbilova a boxban ellik meg és ott is neveli fel a csikóját, miközben továbbra is rendszeresen dolgozik, a csikóval nap mint nap érintkezünk, így ezt az időt kihasználhatjuk arra is, hogy szinte már az első pillanattól kezdve foglalkozzunk a kis jövevénnyel.

Fajtárs vagy gazda?

A csikókkal való foglalkozást nem lehet elég korán elkezdeni. Ráadásul minél előbb hozzászoktatjuk őket az emberekhez és bizonyos feladatokhoz, annál könnyebb lesz a dolgunk a későbbiekben. Hiszen a hatvan-hetven kilós kiscsikóval még egy súlycsoportban vagyunk, könnyen odébb tudjuk "tolni", vagy épp megpróbálhatjuk a lábait felemelni. De mire elrepül a nyár, a törékeny kis jószág mázsás súlyú állattá cseperedik, amely egyre önállóbb akaratát gyakran próbálja meg majd érvényesíteni, ha korábban nem szoktattuk őt "jómodorra".
A néhány napos csikó - főleg ha anyja is szelíd, kezes, jóindulatú az emberekkel - hamar leküzdi félelmét, és egyre bátrabban közeledik a furcsa "kétlábúak", vagyis az emberek felé. Ha már rájött, hogy az emberektől - annak ellenére, hogy külsőre egyáltalán nem hasonlítanak egy "normális lóra" - nem kell félni, megpróbál bevonni minket is játékaiba. Igen ám, csakhogy a csikók játékai cseppet sem veszélytelenek a számunkra, nem is beszélve arról, hogy mi lesz, ha ezeket a játékokat már nem törékeny kiscsikóként, hanem négy-ötmázsás kifejlett állatként szeretné velünk játszani!
A csikókkal való foglalkozásnál mindig tartsuk szem előtt, hogy gondolkodjunk lóként, de határozottan utasítsuk vissza a veszélyes játékokat. A csikók anyjukat is gyakran invitálják egy kis birkózásra, kergetődzésre, méghozzá olyan módon, hogy először egyszerűen felágaskodnak, nyakukat az anyjuk hátára teszik, majd némi "lökdösődés" után eliramodnak, nagyokat rúgva, bakkolgatva száguldanak egyet. Ha ugyanezt velünk teszik meg, annak igen súlyos baleset lehet a vége! Vagyis tegyük félre sajnálkozásunkat, és határozottan (de természetesen nem durván!) "beszéljük le" a csikót az ágaskodásról és arról, hogy bármilyen helyzetben is felénk rúgjon.

Mindennapos ápolás

Sok későbbi gondot megtakaríthatunk magunknak - vagy épp a csikó leendő tulajdonosának -, ha már a kezdetektől hozzászoktatjuk a csikót a mindennapi ápolás műveleteihez. Persze valószínű, hogy az első próbálkozások alkalmával a csikó piszkosabb lesz, mint az ápolás előtt volt, hiszen ijedtében leizzad, és menekülni próbál a boxban, de néhány nap után rá fog jönni, hogy ez a fajta vakargatás nem is olyan rossz dolog... Sőt, bizonyára megpróbálja majd hálája jeléül viszonozni is az ápolást. Hogy hogyan? Természetesen ló módjára: az egymással jó barátságban lévő lovak gyakran tisztogatják egymást, elsősorban a partner martájékát csipkedve, amit a csikó is ösztönösen megtesz, ha a sörényélét és a marját vakargatjuk. Először biztosan megszeppen majd, ha egy enyhe kézlegyintéssel visszautasítjuk ezt a kedvességet, de hamar elfogadja majd, hogy az emberek már csak ilyenek, nem kérnek az effajta kedveskedésből... Ez a viszont-csipkedés ugyanis az első időkben még roppant kellemes nekünk is - hiszen a csikónak alig van még foga -, de később már nem fog ekkora örömet okozni, ha az ápolás során lovunk bele-belecsipked majd a vállunkba vagy épp a hátsó felünkbe.
A csikó ápolását ugyanolyan alaposan végezzük el, mint ha egy felnőtt lovat ápolnánk. Szánjunk rá elegendő időt, és akkor is vegyük sorra az összes műveletet, ha a csikón egy szemernyi por sincsen! Érdemes ilyenkor kötőféket tenni a csikóra (így legalább ezt is gyakoroljuk) és megkötni őt, hogy ehhez is könnyen hozzászokjon. De egyre nagyon ügyeljünk: soha, de soha ne hagyjuk őrizetlenül a csikót megkötve a boxban! Ha valamit odakint felejtettünk, inkább engedjük el és visszatérve újból kössük meg, mint hogy abban a fél percben történjen valami végzetes baleset, amíg távol vagyunk.
Az ápolás végén vegyük fel a csikó patáit is (de ne pucoljuk ki!), és tegyünk úgy, mint ha ki akarnánk kaparni belőle a szennyeződéseket. Kezdetben heves tiltakozásra számíthatunk mind az elülső, mind a hátulsó lábak esetében, de gondoljunk arra, hogy mennyivel könnyebb most "birkózni" a csikóval, mint amikor kétéves lesz...

A mama nélkül

A csikók kezdetben igen gyakran szopnak, nemigen bírják ki hosszú órákig anyatej nélkül. Épp ezért ne hagyjuk őket sokáig egyedül, eleinte bőven elég, ha fél-, háromnegyed órát töltenek anyjuk nélkül. De az első néhány alkalommal mindenképpen legyen valaki a magára hagyott csikó közelében! Minden csikó pánikba esik, amikor először "vész el" a mamája, és kétségbeesett nyerítéssel próbálja őt visszahívni. Ha ráadásul hallja a választ is - hiszen a kanca éppúgy nyeríteni fog, amikor a csikóját keresi -, hanyatt-homlok rohanna az anyja után, aminek könnyen sérülés lehet a vége. Eleinte csakis azzal próbálkozzunk, hogy a kancát vezetjük ki a boxból, a csikót pedig bent tartjuk. Ehhez mindenképpen segítségre van szükségünk, mivel mindkét állat hevesen tiltakozik majd a különválás ellen. A csikót ilyenkor semmi esetre sem szabad megkötni a boxban, de az első próbálkozás előtt alaposan ellenőrizzük végig a boxot, hogy a csikót még véletlenül se érhesse baleset. Ne tudjon beakadni sehová, sem a lábaival (amelyekkel biztosan kaparni fog), se a fejével (mert megpróbál majd a legkisebb lyukon át is kikukucskálni a boxból), sem más módon. A box ajtaját gondosan zárjuk be alul és felül is - csak olyan ajtó mellett próbálkozzunk a különválasztással, amely elég magas ahhoz, hogy a csikó ne tudjon ráágaskodni és esetleg elakadni félúton "mászás" közben.
Az első alkalmakkor az se számítson semmi jóra, aki nem a csikóra vigyáz odabent, hanem a kancát vezeti odakint. Az anya ugyanis legalább annyira küzd majd a csikójáért és mindenáron szeretne visszafordulni, ahogyan a gyermeke kijutni a boxból, és ilyenkor nem kevés erőre és ügyességre van szükség, hogy az ideges kancát kézben tarthassuk.

Először a karámban

Ha jó az idő, a csikókat már néhány napos korukban nyugodtan kiengedhetjük anyjukkal a karámba. Szerencsés, ha az istálló és a karám közötti utat szabadon is biztonságosan megteheti a csikó, és nem kell megkötni, hiszen ilyenkor épp elég riadalom számára az, hogy egy idegen világba csöppen a box megszokott nyugalma után, hát még ha közben kötőfék is kerül a fejére, és egy kötélen vezetik. Az első alkalommal nem nagyon kell attól tartani, hogy elszaladna anyja mellől, sőt, várható, hogy ki sem mer majd jönni az istállóból. Ilyenkor legegyszerűbb, ha finoman átöleljük egyik kezünkkel a nyakát, a másikkal pedig a farkát kissé felfelé fordítva egyszerűen "kitoljuk" az ajtón. Odakint bizonyára szinte belebújik majd az anyjába, legfeljebb arra kell ügyelnünk, hogy le ne maradozzon, mert megriadva könnyen eleshet a csúszós betonon vagy kövön, illetve hogy ne gabalyodjon bele anyja vezetőszárába, amikor éppen előrefelé ugrik meg.
Néhány nap után már megpróbálkozhatunk kötőfékkel és vezetőszárral kivezetni, de számítsunk rá, hogy a látszólag kicsi és törékeny csikóban rengeteg erő van, és még nem is tudja, mit jelent a kötőfék - vagyis ha elugrik, könnyen elránthat minket, vagy ha elég erősek vagyunk, akkor épp fordítva, ami szintén nem jelent túl jó kezdetet...
Eleinte nem kell több időt kint tölteniük egy-két óránál, mivel a számtalan új élmény hatására és a szabad levegőn való rohangászástól a csikó hamar kifárad, igazán nyugodtan pihenni viszont még csak a boxban mer. Később persze egész nap kint tartózkodhatnak a szabadban, ha jó talajú a karámunk, a csikó ott is nyugodtan elfekszik egy kis pihenésre, amíg anyja őrködik felette.

Az első kilovaglás

Az olyan kancák tulajdonosai, amelyek nemcsak nyereg alatt, hanem kocsiban is dolgoznak, könnyebb helyzetben vannak az első munkák alkalmával, mivel a csikót egyszerűen odaköthetik a kocsiba fogott kanca szerszámjához, és kiballaghatnak egy kis sétára. Ha a kancánk nyereg alatt dolgozik, érdemes egy nyaklót vagy egy kengyelszíjat tenni a nyakába, és ahhoz kötni a kiscsikót (a martingál nyakszíja általában túl gyenge ahhoz, hogy a meg-megugró csikó rántását kibírja), de gondosan ügyeljünk arra, hogy a lovaglás során ne ijesszük meg a kengyellel illetve lábunkkal a mellettünk haladó csikót. A biztonság kedvéért ne csak az anyjához kössük, hanem egy vezetőszárral magunk is tartsuk kézben, hogy ne tudjon túlzottan előre szaladni és esetleg keresztbe állni az anyja előtt.
Az első alkalmakkor mindenképpen kísérővel lovagoljunk ki, aki probléma esetén segítségünkre lehet - természetesen csak nyugodt és nem rúgós lóval, amelyet a csikós kanca is jól ismer. Ajánlatos egy pálcát is magunkkal vinnünk, ha a csikó ellenkezne és nem akarna előre menni, de a pálcát inkább a másik lovas használja, hiszen egyszerre kezelni a két szárat, a csikó vezetőszárát és még a pálcát is, bizony nem éppen egyszerű művelet.
Ha a kilovaglás közben szabadon szeretnénk engedni a csikót, ezt csakis teljesen biztonságos helyen tegyük meg, és ilyenkor számítsunk rá, hogy a kancánk mindenre figyelni fog, csak épp a lovasára nem, úgyhogy nem lesz éppen könnyű dolgunk. A "biztonságos hely" természetesen nemcsak azt jelenti, hogy ne legyen arrafelé kocsiút, vasúti sín és egyéb veszélyforrás, hanem azt is, hogy a csikó ne mehessen be a vetésbe, vagy épp idegen lovak karámjába. Ilyesfajta hely manapság sajnos igen kevés van, úgyhogy inkább elégedjünk meg azzal, hogy a csikó a karámban szaladgál szabadon, a tereplovagláskor pedig anyja mellé kötve jön velünk.

Egyszóval: ha hobbilovasként csikónevelésre vállalkozunk, számíthatunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de higgyék el, megéri! Nincs nagyobb öröm annál, mint felnevelni és később lovagolni a saját tenyésztésű csikónkat!