A sziklás-hegységi póni vagy rocky mountain póni az amerikai lótenyésztõk találékonyságának egyik kiváló példája. Nagyon rövid idõ alatt tenyésztették ki, és bár tenyésztése 1918 óta folyik, törzskönyvét csak 1986-ban nyitották meg, amelyben jelenleg több ezer egyedet tartanak nyilván.
Sok más amerikai lófajtához hasonlóan ez a póni is az Újvilágba bevitt spanyol lovaktól származik. Kitenyésztése a Kentucky állambeli Stout Springs-i Sam Tuttle nevéhez fûzõdik, aki a Natural Bridge nevû parkban kirándulók sétalovagoltatásával foglalkozott. Mr. Tuttle Old Tobe nevû csõdöre különösen népszerû volt a vendégek körében, aki amellett, hogy remekül közlekedett az Appalache rögös hegyoldalain, rendkívül nyugodt és kedves természetû is volt. Még 37 évesen is dolgozott, és mint elsõrangú tenyészmén, számos utódnak adta tovább a spanyol õsöktõl örökölt jó természetét és biztos léptû poroszka járását. Ma minden tisztavérû „rocky” erre a ménre vezethetõ vissza.
A közepes termetû póni külleme egyértelmûen spanyol eredetre vall. Szépen lekerekített idomú, mindig arányos testû. Feje formás, kecses, hosszú nyakban folytatódik. A rocky mountain póni nyaka hosszú és kecses, ami hozzájárul a jó egyensúlyhoz. Marja nem rajzolódik ki élesen, meglehetõsen alacsony és lapos. Figyelemre méltó a háta, amely jó kötéssel folytatódik a farban.
Marmagasságára vonatkozóan nincs elõírás, de leginkább 140-160 cm között változik. A színt illetõen viszont szigorú elõírás: nagy fehér jegyek nem lehetnek rajtuk. Sok színben elõfordulnak – fekete, pej, sárga, fakó –, de két különleges színváltozatuk is van: az ezüst pettyes (silver dapple) és a csokoládé (chocolate). Van egy örökletes szembetegsége a fajtának, amely leginkább az ezüst pettyes egyedeket érinti, amely súlyos esetben akár megvakuláshoz is vezethet. Ez a nagyfokú beltenyésztésre (rokon egyedek egymással párosítása) vezethetõ vissza.
A dús, len-sárga farok és sörény a sziklás – hegységi póni egyik fõ ismertetõjele, színük remekül illik a fedõszõrök mély, csokoládébarna színéhez.
A sziklás-hegységi póni végtagjai jó felépítésûek, patái kemények, formásak. Ennek is köszönhetõ közismerten biztos lába és könnyed járása. Ezt a pónifajtát hazájában elsõsorban járása alapján ítélik meg. Kényelmes tempóban 11 km/óra, sietõs tempóban és rövid távon 26 km/óra sebességgel halad.
Rendkívül nyugodt és barátságos természetû póninak tartják, emellett bátor és nem ijed meg a nehéz terep viszontagságaitól. A fajta egyedei szívósak, jól bírják a kemény hegyvidéki telet.
A póni természetes jármódja nem az ügetés, hanem a könnyed, nagyon kényelmes poroszkálás, amikor az azonos oldali lábak mozognak együtt. A poroszkálás már a régi spanyol lovaknak is gyakori jármódja volt és a lovasok ezt a középkor óta kedvelik.
A díjlovaglás kivételével minden sportágban jó teljesítményre képes, de leginkább hobbilóként közkedvelt. A póni mezõgazdasági munkában, hámosként és nyereg alatt is egyaránt jól használható. Nem hiába nevezik hazájában „all purpose and all weather”, vagyis „minden célra és minden idõben” póninak, mert bármilyen munkára, bármilyen körülmények között alkalmas. E pónik ára még hazájában is magas, belovagolt tenyészállatot szinte lehetetlen vásárolni, Európában csupán néhány egyede található meg.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítések, újdonságok:
