. Mit értünk a segítségekre való engedelmesség alatt?

Ezt akkor mondhatjuk el a lóról, ha elértük:

1. Hogy teljesen elengedje magát: ez azt jelenti, hogy a ló semmilyen részében, izületében vagy izmában bármilyen természetű ellenfeszültség nem áll fenn,

2. Hogy a combokkal, a kézzel, derékkal és a súllyal gyakorolt befolyásokat megértette és elő van készítve arra, hogy ezeknek mindig készséggel eleget tegyen: ez annyit jelent, hogy egész mozgásszerkezetét készségesen a lovas rendelkezésére bocsássa. Ez a segítségekre való engedelmesség azonban nem jelenti: a lónak egy bizonyos tartását vagy összeállítását, hogy a ló már most megértse és eleget tegyen a különféle befolyásokból összetett segítségeknek is.

Ilyen ló készséggel és bizalommal, teljesen elengedetten teljesíti lovasa egyszerű követeléseit és egyúttal lovasában az összhang érzését is kelti, egyelőre ügetésben és vágtában: utóbbit lépében és állóhelyben csak jóval később érhetjük el. A segítségekre való engedelmesség az előfeltétele a ló "leckékkel" való kiképzésének: e nélkül, továbbá a lónak lovasa iránt való jóakarata, bizalma, valamint teljes elengedettsége nélkül a lovas és ló közös munkája összhangban el sem képzelhető. Ha a ló fenti követelmények közül akár csak egyiknek nem felel meg tökéletesen, akkor a későbbi munka folyamán a nehézségek egész sorozata származhat, ami egyrészt a ló vérmérséklete, másrészt a lovas ügyessége és tudása szerint esetleg válsághoz is vezethet, vagy legalább is ahhoz, hogy a lovas akaratát lovánál nem tudja érvényesíteni.

A segítségek engedelmes elfogadása tehát nemcsak kiindulópontja és "condito sinequaonja" a ló további idomításának, de egyszersmind a lónak legjobb előkészítése minden másféle használatára, mint pl. az ugratásra is.

A "segítségre való engedelmességre" mindig olyan esetekben is vissza kell térni, amikor lovunknál bármilyen engedetlenség, feszültség vagy más nehézség mutatkozik akármilyen fajtájú is legyen az.
Minden elrontott lovat, amely járását elvesztette, vagy félős ijedős lett, először ismét a segítségekre engedelmessé kell tenni. Ha ez sikerült, akkor az összes nehézségek, feszültségek stb. megszűnnek, a ló a természetes járását visszanyeri, szóval az összhangot ló és lovas között ismét helyreállítottuk
Ennek a már meglévő összhangnak állandó fenntartása - még a legnehezebb leckék alatt is - és annak folytonos tökéletesítése a jövőben annak a próbája, vajon az idomítás helyes úton halad-e. Minden új tégla, amelyet az idomítás épületéhez lerakunk, kell hogy ennek az összhangnak tökéletesítését szolgálja! Ha ez nem úgy van, letérünk a helyes útról. Ez bár nagyon egyszerűnek hangzik, mégis a legnehezebb és egyúttal a legfontosabb tényező a lovaglásban, mert ennek megdönthetetlen alapját alkotja.

Nem tagadható az, hogy a legtöbb ló vagy egyáltalán nem vagy csak részben engedelmes a segítségek iránt és hogy ennek ellenére - lovas és ló közötti tökéletes összhang nélkül is- a terepen többé-kevésbé jól használható. De bizonyos az is, hogy ugyanaz a ló, ha a segítségeket kifogástalanul elfogadná, kisebb erőkifejtés és így nagyobb kímélet mellett végezné feladatát, a lovas pedig sokkal jobban, biztosabban és kényelmesebben érezné magát a hátán és nem találná magát szembe sokszor előre nem látott nehézségekkel.

II. MILYEN BENYOMÁST KELTSEN A SEGITSÉGEKRE ENGEDELMES LÓ ?

Ezt a kérdést csak azért tárgyaljuk itt, mert ezt ilyen formában gyakran lehet hallani. Ennek azonban nem szabad a ló lehető legjobb "tartásának " leírásához vezetni, mivel ez a legtöbb lovast arra csábítaná, hogy lovaikat ebbe a legjobbnak mondott tartásba valamilyen módon becsalják vagy belekényszerítsék. Ebben rejlik ugyanis minden lovas számára a legnagyobb veszély. Ezt tekintve könnyen megcsalhatjuk önmagunkat, de megtéveszthetünk másokat is, úgy hogy később már nem leszünk képesek a helyest a helytelentől megkülönböztetni. A ló "tartása" egyébként az elért idomítás foka, az ütem, a lecke és a ló testalkata szerint különböző lesz. - tehát a helyes válasz a fenti kérdésre csak az lehet: A segítségeknek engedelmeskedő ló azt a benyomást keltse, hogy közötte és a lovasa közt teljes az összhang!

Ebből következik, hogy a fent feltett kérdésre adott válaszunknál egyedül a ló tartását leírni nem is szabad, mert a segítségre engedelmességhez szükségszerűen a lovas is hozzátartozik, amennyiben őnélküle engedelmességről sem lehet beszélni. Ha azonban valaki mégis megkísérelné egyedül a ló tartását leírni, akkor ez legalább ne csak a ló fej- és nyaktartására terjedjen ki, mert sohasem szabad arról megfeledkezni, hogy a lovas alatt élő ló nem pedig falovacska mozog, amelynek egyes részeit nem lehet külön-külön, a többi részeitől függetlenül, megdolgozni, de épp oly kevésbé lehet ennek egyes részeiről az egészet megítélni.

Annak megítélésére, hogy a lovas és ló között a teljes összhang meg van-e vagy sem, egyetlen gyorsan odavetett pillantás nem elegendő, hanem mind a kettőt (lovast és lovat) hosszabb ideig kell megfigyelnünk, ha határozott ítéletet akarunk mondani afölött, hogy a ló a segítségekre engedelmes-e vagy sem. Ehhez szükséges a lovat és a lovast is mind álló helyzetben mind mozgás közben megfigyelni, mégpedig a szögletek átlovaglásánál megállításoknál, nagy körön való lovaglásnál stb.
A ló mozgás közben munkaügetésben a segítségeket már szépen elfogadhatja anélkül, hogy azt álló helyzetben is megtenné. Ha ez fordítva volna, vagyis ha a ló álló helyzetben látszólag a segítségeknek engedelmeskedik, mozgásban pedig nem, akkor biztosan csalódásnak estünk áldozatul. Csalódásoknak a megfigyelésnél igen gyakorlott lovasok is ki vannak téve, mivel minden ember hajlamos arra, hogy egyes részletek után ítélje meg az egészet. Minél többet ért valaki a dologhoz, annál nehezebben tudja sokszor elkerülni azt, hogy túl ne becsüljön olyan részleteket, amelyekre ő maga különös súlyt helyez.

Mind a ló, mind a lovas minden mozdulatának s tartásának - úgy külön-külön, mint egymással kölcsönösen - harmóniában kell lennie. A lovon meg kell látszani, hogy jól érzi magát, a lovas pedig az a benyomást keltse, mintha minden magától saját közreműködése nélkül történik. Épp erre, vagyis a segítségek láthatatlanságára kell a legnagyobb súlyt helyezni. Mihelyt a segítségek láthatókká lesznek, megszűnnek harmónikusoknak lenni: akkor pedig biztonsággal arra következtethetünk, hogy a ló ezeknek nem engedelmeskedik eléggé.

1. A lovasnak tehát:

a) Állandóan nyugodtan és simulékonyan a nyereg legmélyebb pontján kell ülnie anélkül, hogy a ló minden lépésénél vagy ugrásánál ülepével a nyeregbe visszaesni hallanánk vagy látnánk.

b) Karját és kezét teljesen nyugodtan kell tartania, nem szabad velük a ló minden lépésénél nagy mozdulatokat végeznie. A szárak állandóan egyformán legyenek állítva s nem szabad sohasem még átmenetileg sem lelógniuk, vagy hol erősebben, hol kevésbé erősen kifeszítve lenniük. A lovasnak nem szabad arra kényszerülnie, hogy a ló szájával való összeköttetést, valamint annak a zablán való rágását a szárak jobbra-balra való húzogatásával érje el vagy tartsa fent.

c) Combját nyugodtan és állandóan a ló törzséhez simulva kell tartania, hogy azokkal mindenkor befolyást gyakorolhasson anélkül, hogy tartásukon változtatni kellene: a combok ilyenkor csak térdben hajlanak meg erősebben vagy gyöngébben.

3. A ló pedig:

a) Mutasson nyugodt, egyforma lendületes lépéseket.

b) Legyen egyenes vonalon szigorúan egyenes, mindkét fülét hordozza egy magasságban, minden szöglet átlovagolásánál vagy a fordulatoknál legyen látszólag önmagától befelé hajlítva: minden kifelé tekintése merevséget árul el.

c) Rágja csendesen és egyformán zabláját anélkül, hogy kiköpné vagy a rágását hallani lehetne: nem szabad a zablát fogaival csikorgatnia, a nyelvével játszania, ezt visszahúznia és a zabla fölé helyeznie vagy kilógatnia, sem szájában túl sok habot fejlesztenie.

d) Hordozza fejét és nyakát nyugodtan. Fejét nem szabad lóbálnia, sem ütemváltozásnál, sem megállításnál sem állóhelyből való megindulásnál. Továbbá nem szabad fejét sem felszegnie, sem ellenkezően a szügyéhez leszegnie és a nyakát összegömbölyítve, vagy fejével időnként a szügye felé visszacsuklania. A nyaknak egy egyenletes, törésnélküli szépen ívelt vonalat kell mutatnia, amelynek legmagasabb pontja mindig a ló tarkója legyen.

e) Hordozza farkát nyugodtan anélkül, hogy állandóan verdesné vagy csóválná.

Ebből logikusan következik, hogy mindezeknek a felsorolt ismereteknek egyformán fenn kell állniuk, mert ha ezeknek csak egyike is hiányzik, akkor a ló már nem lehet teljesen elengedett és nem bocsátotta egész mozgásszerkezetét teljesen a lovas rendelkezésére.
Az ívelt nyak és zablán való szorgalmas rágás tehát nem teszik az egyedüli, vagy akár csak a legfontosabb ismertető jelet, hanem csak a legszembetűnőbbet. Azt, hogy a ló a nyakát kerekítse és a zablát rágja és így a külső formát utánozza, sokféleképpen lehet elérni: de ez még korántsem bizonyítja a lónak a segítségre való engedelmességét.

III. HOGYAN ÉRJÜK EL A LÓNÁL A SEGITSÉGEKRE VALÓ ENGEDELMESSÉGET?

Ez a kérdés külön-külön tárgyalandó aszerint, hogy

1. belovagolt

2. nyers, vagy

3. elrontott, vagy félrelovagolt lóról van szó

Bár az utak és célok alapjában mindhárom esetben ugyanazok, jobb megértés végett itt mindegyikkel külön fogunk foglalkozni.

Amit a belovagolt lónál egyetlen egy segítséggel érhetünk el, a nyers lónál többheti tervszerű munkába kerül. Már pedig minden ló, amely lovasának ellenszegül, javításra szorul. Ebből kifolyólag a lónak a segítségekre való feltétlen engedelmességre való tanítását, mint az idomítás külön időszakát tárgyaljuk. Ha a ló letette a vizsgát, hogy a segítségeket tökéletesen elfogadja, ekkor ezt az időszakot befejezettnek tekintjük.

Forrás: Pointernet