Irány a legelõ! - Az átállástól a mûtrágyázásig
A népi hagyomány Szent György napját, vagyis április 24-ét a legelõrehajtás ünnepeként tartja számon. Persze az idõjárástól függ, hogy milyen a vegetáció fejlettségi állapota, de április végén, május elején engedhetjük elõször huzamosabb idõre lovainkat a legelõre. A következõ cikk hasznos tanácsokkal lát el minket, mire figyeljünk az istállózási idõszakról a legeltetésre való átálláskor, a legeltetés egyes fázisaiban lovasinknak milyen kiegészítésre van szüksége, illetve felhívja a figyelmünket a különbözõ ásványi anyagok helyes arányának betartására. A legeltetéskor megfigyelhetõ rossz szokások felsorolásával teszi az író teljessé a gyakorlati tanácsokkal tarkított cikket.
(A szerk.)
Fejlõdéstörténetileg a ló egyértelmûen csoportban élõ menekülõ állatnak számít. Ez a tulajdonsága különösen a legelés idejében nyilvánul meg. Emésztõszerveinek felépítése a strukturált növényi anyag kis mennyiségeinek állandó felvételéhez kötõdött. Ezen kívül nagy lehetõsége volt a növények megválasztására.
Ha ezzel szemben a ló mai tartására és takarmányozására gondolunk, különösképpen az istállózás idõszakában, úgy sok esetben nagyon eltávolodtunk a valódi igényeitõl. A következmények nem maradnak el: teljesítménycsökkenés, viselkedési zavarok, betegségek és terméketlenség jelentkezhetnek.
Több hónapos istállózás utáni veszélyes mohóság
Hosszú, kaszált fû, ha nem is melegedett meg, felhalmozva veszélyt jelent a lóra nézve. Istállózott lovak ennek néha nagy tömegét, szelektálás nélkül veszik fel igen rövid idõ alatt. Így mérgezõ növényeket, pl.: boglárkát is lelegelnek, amit legelõn elkerülnek. Ha istállóban etetik a füvet, mindenképpen kis mennyiségben történjék, mégpedig csak a széna etetése után. A kezdeti óránkénti legeltetés, -- széna- illetve szalmaadagokkal összekötve – megóv az emésztési zavaroktól. A legeltetés problémái túl sokfélék lehetnek ahhoz, hogy itt azokat részletesen tárgyaljuk. Erõsen függnek pl.: a talaj minõségétõl, a trágyázástól, az éghajlattól, a növényállománytól, a legelõ ápolástól és az állománysûrûségtõl.
Az istállózásról legeltetésre való áttérés különös körültekintést igényel. A hirtelen takarmányváltásra a ló bélcsatornája a legérzékenyebb. Különösen érintettek a vastagbelek, melyek nagy erjesztõkamrákként mûködnek. A bennük lévõ mikroorganizmusok végzik a tápanyagok átalakítását, melyek az istállói takarmányozáskor megszokták a nyersrost nagyobb mennyiségét (pl.: széna vagy szalma) míg a fiatal fûben a nyersrost mennyisége szélsõségesen kevés. Ennek az lesz a következménye, hogy a legkisebb élõlények elveszítik életfeltételüket és elpusztulnak. A takarmány túl gyorsan halad a bélen át, így nem igen van lehetõség a további átalakulásra és ezzel elképzelhetõ mértékben romlik a tápanyag kihasználása. Ennek azonban nem kell így lennie.
Széna és szalma a legelõhöz
Adjanak a lónak félnapi legeltetéskor kihajtás elõtt és után durva szénát vagy szalmát. Ha a ló azonnal egész napra legelõre kerül, 2-3 héten át a legelõn kívül étvágy szerinti mennyiségû szénát vagy szalmát kapjon, míg a fûnek kellõ struktúrája nem lesz. Ezen idõszakban naponta kell ellenõrizni a szálastakarmányt, mert a bélsárral szennyezett takarmányt nem eszik meg a lovak.
Ingadozó fehérjetartalom
Kihajtáskor a fûnek magas a fehérjetartalma. Ennek elõnye és hátránya is van. A döntõ hátrány a pataírhagyulladás veszélye, amit csak a kint tartózkodás idõbeni korlátozásával vagy a legelõ elõhasznosításával lehet megakadályozni. Ezen kívül olyan legelõkön, melyen lovak, fõként pónik legelnek, nem szabad a nitrogén mûtrágyázást fokozni. A fû fehérje tartalma fõként a vegetációs idõponttól függ. A kihajtáskori magas fehérjetartalom különösen a nagy fehérjeigényû lovak számára elõnyös, mint például a szoptató kancák és a csikók (másfél éves korig), akiknek a fû által adott fehérje – fõként nyár végén és õsszel, különösen állandó legelõn – gyakran nem elegendõ, ezért fehérjében gazdag kiegészítõt kell velük etetni.
Energiaforrás a növénysarjadzástól függõen
A kellõ energiabevitel a rendelkezésre álló növénynövekedéstõl függ. Hiány adódhat, ha lovak éjszakára istállóba kerülnek, vagy idõnként dolgoznak. Ilyenkor a legeltetési idõ jelentõsen csökken, vagy zavarttá válik a legelés ritmusa. Problémát okozhat ezen kívül a szerves trágya kijuttatása (hígtrágya, trágyalé), a rossz legelõápolás (sok buja folt, elõnytelen növényösszetétel: sás, káka). Végül a túl nagy lóállomány is legelõváltást vagy abrak etetését teszi szükségessé. A lovak „tápállapota” tükrözi az energia ellátását.
Az ásványi anyagok csontfejlõdésben betöltött szerepe
A kalciumnak és foszfornak nagy szerepe van a csontozat felépítésében és keménységében. Az adag kalcium-foszfor aránya mindig 1,5-3:1 legyen. Kerülni kell ezen anyagok hiányát vagy feleslegét, valamint az 1,5:1 alatti arányát.
Az intenzív legelõgazdálkodás alkalmazása elõtt a fajok sokfélesége volt jellemzõ, összességében tág kalcium-foszfor arányok uralkodtak. Erõs, részben egyoldalú hasznosítás és több növényfaj eltûnése néha az egész zöldállomány kalciumtartalmát módosítja, így a kalcium-foszfor arány 0,7-1:1-re változik. Ez különösen a csikók csontjára, szalagjaira és inaira lehet kedvezõtlen hatású (1. ábra).
A szoptató kanca foszforszükséglete a laktáció elsõ hónapjában különösen nagy, a fiatal, fehérjében gazdag fû mindig elég foszfort is tartalmaz, kiegészítésre csak júliusi vagy késõbbi elléskor van szükség.
A magnéziumellátottság káliummal túltrágyázott legelõkön növekedõ és szoptató állatok számára a legeltetési idény elsõ negyedévében válhat kritikussá, hiány esetében nagyfokú idegesség vagy tetániás görcsök jelentkezhetnek. Míg legeltetéskor káliumhiány nem várható, a nátriumellátottsággal számolnunk kell. A helyzet tovább romlik, ha a legelõre túl nagy mennyiségû káliumot juttatnak ki, ami a kálium-nátrium arányát egyre tágítja. Ennek az az oka, hogy egyes füvek a kálium felvételét elõnyben részesítik a nátriuméval szemben. Káliummal túltrágyázott legelõ könnyen felismerhetõ az erdei turbolya tömeges fellépésérõl. Minden legeltetéskor kiegészítõ nátriumforrást kell megkövetelni, különösen szoptató kancáknak és intenzív legelõhasznosítás esetében. Ez a nátriumbevitel történhet nyalósó útján vagy marhasó, ásványi premix vagy táp etetésével. Javítható továbbá a nátrium-ellátás a kálium mûtrágyázás csökkentésével és az ezzel egyidejû nátrium tartalmú mûtrágyák alkalmazásával.
Tenger- és folyómelléki lápokon és nagy legelõkön rézhiánnyal lehet számolni, ami ellen gyakran megfelelõ mûtrágyázással védekeznek. A rézellátást az istállóban könnyebb megoldani (abrak), mint a legelõn. A késõbb született csikók vérében gyorsabban emelkedik a réz, mint a korán születettekében, amit talán az anyakanca hosszabb abrak-periódusa idéz elõ. A réz tartós túladagolása súlyos májkárosodást és mérgezést okozhat.
Szõrkihullással járó pörkös felrakodások vagy nagy sebek elõfordulása, valamint kalcium-túladagolás indokolhatják a cink adagolását (takarmánykeverék útján).
A legelõ mangánellátottsága messzemenõen a termõhelytõl függ. Hiánnyal lehet számolni mésztalajokon és könnyû meszezett talajokon, mert a savanyú talaj meszezése közömbösíti a pH–értéket és így a növény kevesebb mangánt vesz fel. A fehérhere tömeges megjelenése a legelõn utal a növedék esetleges alacsony mangántartalmára, a káka és sás viszont a magas mangántartalomra. A zöldtakarmány túl magas mangántartalma vérszegénységet is okozhat kalcium, foszfor, vagy vas feleslege csökkentheti a mangán felvehetõségét úgy, hogy ilyen esetekben is szükség lehet kiegészítésére takarmányozáson keresztül. A kobalt-ellátottság hiánya vérszegénységet és növekedés megállását okozhatja. Hiány keletkezhet kimosódott homok- és gránittalajokon. A jódellátottság a tengerpart közelében a legjobb, középhegységben és az Alpokban azonban különösen vemhes és szoptató kancák esetében gondolni kell rá. Túlzott jódbevitel ugyanolyan tüneteket okozhat, mint a hiány. Szelénhiány esetében a szopós csikókon mozgászavarokat észlelhetünk, fejüket nehezen tudják odafordítani a szopáshoz. A legeltetéskor elõforduló hiányos ellátottságról ez idõ szerint nincsenek utalások. A vitaminellátás a legeltetéskor megoldottnak tekinthetõ. A karotin– és ezzel az A-vitaminhiánnyal legfeljebb késõ õsszel szélsõségesen kiszáradt legelõn kell számolni.
A legeltetés rágásra és dörgölõzésre csábít
A legeltetési idényben elõforduló rossz szokásokról szertnék még szólni. Legelõ lovakon gyakran észlelik föld evését. A fû mély leharapása pusztítja a gyepet és egyúttal fokozott földfelvétellel jár, amit lovaink legtöbbször baj nélkül elviselnek. Néhányszor azonban elõfordul, hogy valamennyi ló valóságos lukakat kapar a gyepbe, hogy gyökereket és földet ehessen. Minthogy a gyökérnek magasabb a nátriumtartalma, mint a hajtásé, nátriumhiányra kell gyanakodnunk. Ez az állapot nátrium bevitelével szüntethetõ meg. További ok lehet abszolút takarmányhiány vagy más ásványi anyagok hiánya.
Meg kell még említeni a kerítés és a farok rágását. Különösen fiatal növényzet esetében gondolni kell arra, hogy a lónak bizonyos kemény, nehezen emészthetõ részekre van szüksége. Ilyenkor ágakat vagy lombos fákat lehet elérakni. Továbbá be lehet tenni egy ún. „dörgölõdzõ fát” amit a kéreg lerágása után ki lehet cserélni. Ehhez egy kb. 50 cm hosszú és 30 cm átmérõjû csövet ássunk a földbe. Ezután egy kb. 2,2 m magas fát terméskövekkel erõsítsünk meg benne, amin a lovak tetszés szerint dörgölõdzhetnek és aminek a friss kérgét lerághatják. Ezt a „fát” szívesen elfogadják és ezzel meg lehet kímélni a legelõ más részeit. Ha ez nem segít, ellenõrizzük az ásványi anyag-ellátottságot.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítések, újdonságok:
