A ló idomításának célja, hogy a lovas minél kevesebb testi erőkifejtésével a ló lehető legnagyobb kímélése mellett eljusson oda, ahova eljutni akar. Azt az oktató eljárást, amellyel a lovat az előbb említett cél elérésére kiképezzük, lóidomításnak nevezzük. Ez két részből áll: a ló neveléséből és a legnagyobb fizikai teljesítőképességének és feltétlen engedelmességének eléréséhez szükséges tervszerű tornáztatásából. Bármilyen egyszerűnek és általános érvényességűnek is látszik az idomítás feladatának ez a jellemzése, a gyakorlatban még is a célok, amelyeket a lóval el akarunk érni és ebből kifolyólag a vele szemben támasztott követelmények igen különfélék lehetnek. Különböző célokat pedig nem lehet egy és ugyanazon az úton elérni és így természetesen a kiképzés menete sem lehet mindig ugyanaz. Gyakran egymástól eltérő utakat, mint különböző módszereket emlegetnek, holott alapos megfontolás után nyilvánvaló, hogy ezek mind ugyanazokon az elveken alapulnak, egymást kiegészítik és nem mondanak egymásnak ellent. Ez még magyarázatra szorul, mert sokszor kételyek, téves felfogások és viták merülnek fel azért, mert nem vettük figyelembe a kiképzés célját. Igy tehát:

a) A vidéki gazdálkodónak mindennapos ellenőrző lovaglásaihoz kitartó, nyugodt lóra van szüksége, amely készséggel és jóindulattal teljesíti kívánságait, nem ijedős, sőt a cséplőgép mellett is szár nélkül, nyugodtan megáll. Erre idősebb, nyugodt vérmérsékletű lovak alkalmasak és itt magasabb követelmények, úgymint a nagyfokú teljesítőképesség, gyorsaság, fordíthatóság, ugróképesség, vagy finom átlovagoltság egyáltalán nem játszanak szerepet.

b) A sétalovaglást kedvelő lovas lovától azt kívánja, hogy ez őt minden jármódban kellemesen hordozza, továbbá azt is, hogy lovát könnyen fordíthassa, megállíthassa és hogy tudjon vele rövid ütemben vágtatni. Itt tehát már engedelmesebb lóra van szükség anélkül, hogy ez különösen kitartó lenne és minthogy ilyen lovas tetszetős képet is akar mutatni s szereti, ha a ló alatta szép összeállításban megy a lónak már jól belovagoltnak kell lennie.

c) A vadászlovasnak az a fontos, hogy lova szívós, kitartó legyen és természettől jó vágta- és ugróképességgel bírjon. A vadászló azonkívül legyen fürge, ne legyen túlságosan hajtós, sem pedig (ami szintén igen fontos!) túlságosan menős. A vadászló kiválasztásánál tehát inkább vele született tulajdonságok esnek latba, azután annak edzése, nem pedig az idomítottsága.

d) A katonaló. A csapatszolgálat megkívánja, hogy a lovakat sok lovas számára egyformán és sokféle használatra képezzék ki. Ezeknek zárt alakulatokban és egyenkint egyaránt, naponta sok órán át, sokszor nehéz terepen s mindenféle akadályon keresztül kell haladniuk. Ezeket a lovakat a kincstár érdekében minél hosszabb időre kell szolgálatképes állapotban megtartani. Itt tehát igen alapos és egyformán az idomításra, az edzésre, a terepen való menésre és az ugratásra kiterjedő kiképzésre van szüksége.

e) Az iskolalovas. Egyes lovagló iskolában a legmagasabb fokú engedelmesség mintájául szolgáló, példás teljesítmények elérésére törekednek, hogy így a helyes idomítással elérhető eredményeket, valamint a hozzávezető utat bemutassák. Míg a hannoveri és saumuri (francia) katonai lovas iskolák a katonai használati lovaglásra is figyelemmel vannak, addig a bécsi) spanyoliskola az iskolalovaglást csak mint olyant műveli anélkül, hogy ennek a terepen való gyakorlati hasznával törődnék.

f) A cirkuszlovas a laikus közönség előtt olyan mutatványokat akar bemutatni, amelyek az iskolalovaséhoz hasonlítanak. Nála a lovas és ló közötti összhang nem annyira fontos (ámbár ez neki is igen kívánatos!), mint a mielőbbi rentabilitás és hogy a hozzá nem értő közönségnek minél feltűnőbb jármódokat és mozgásokat mutasson be. Miután lovát terepen nem használja, előbbi célt egy különleges eljárással sokkal könnyebben és gyorsabban éri el, mintha a lovát egy mindenre kiterjedő, reális idomításnak vetné alá.

g) A concourslovas, aki díjlovagláson, vagy díjazandó lovak előlovaglásán kíván részt venni, lovát az iskolalovaglás elvei szerint képezi ki. Módjában áll, munkáját még a kitűzött cél elérése előtt is lovas mérkőzéseken felülvizsgáltatni s elbíráltatni.

h) Az ugrólovasnak minél nagyobb ugrótehetséggel bíró lóra van szüksége. Csúcsteljesítményeket csak olyan lótól várhatunk, amelynek már veleszületett ugróképessége van, amelyet azután speciális tréninggel a legmagasabb fokig kifejlesztünk. Ilyen lónak azonban könnyen fordíthatónak is kell lennie, hogy nehéz parcoursoknál fordulatokat időveszteség nélkül végezhessen, tehát a lovas segítségeinek engedelmeskednie kell. Utóbbit gyakran nem veszik eléggé figyelembe.

i) A versenylovas a leggyorsabb lovat kívánja: ez a lovaglás szempontjából minden idomítást nélkülözhet. Az, hogy céljának megfeleljen, a tenyésztésnek és egy speciális, e célt szolgáló tréningnek a feladata.

Az előbb vázolt különféle célok a ló kiképzésének különféle utakat szabnak. Igy a katona, a concours (díjlovagló) és az iskolalovas az idomítás módszerét alkalmazza. A gazdálkodó, a séta és a vadászlovaglásokat kedvelő lovas ebben a tekintetben kisebb igényű lehet. Az ugró, a verseny, és a cirkuszlovas pedig többnyire a saját külön útján jár

Mindezek azonban munkájuknál az idomítás elveit nagy haszonnal alkalmazhatják. Ahol idő és erre való jó erők állnak rendelkezésre, ott a helyes idomítás a lónak nagy előnyére válik, lovasának pedig örömet szerez. Ha azonban az idomítást hamisan, elsietve, vagy érzés nélkül hajtják végre - mint ez sajnos, többször fordul elő, mint nem - akkor ez többet árt mint használ. A nehézség csak abban van, hogy megtudjuk-e ítélni azt, vajon az idomítás helyes módon történik-e. Erre is ráillik a mondás: "Gyümölcséről ismeritek meg a fát."

Forrás: Poninternet