IV. MILYEN KÉRDÉSEK KÉTELYEK ÉS HIBÁK MERÜLHETNEK FEL AZ ELŐBB LEÍRT MUNKA KÖZBEN?

Az előbb leírt eljárás, ahogyan a félrelovagolt lovat ismét a segítségek elfogadására bírjuk, gyakorlatban talán egyszerűbb, mint annak elméleti leírása. Ezt az utat minden lovasnak ismernie kellene, miután ez a lovas érzés kifejlesztéséhez tartozik. Azonban a siker itt a lovas ama képességétől függ, vajon tud-e a ló mozgásához teljesen hozzásimulni s a nyereghez tapadva, ülni.

Aki ezt a titkot még nem fejtette meg, az sohasem lesz abban a helyzetben, hogy lovánál segítségekre való engedelmességet ismét helyreállítsa, mert akkor még nem is képes lovára helyes befolyást kifejteni.
A derék meghúzása sok lovas előtt ismeretlen fogalom, néhányan ugyan beszélnek róla, de még sem tudják derekuknak hasznát venni. Sokan pedig egyáltalán tagadják annak még a lehetőségét is, hogy ezzel befolyást lehetne gyakorolni a lóra. Sokan nem hisznek benne, mert még sohasem érezték azt, hogy ennek segítségével a lovas képes a ló orrát a szárakkal, akár két rúddal előretolni és a ló nyakát, kinyújtani, vagy pedig oly nehéznek tartják e követelést, hogy azt hiszik csak egyes, istenadta lovasok juthatnak el odáig.

Ilyen lovasok nem mernek a szárral engedni, mert attól félnek, hogy nem sikerül nekik a ló nyakát újból gömbölyíteni, és hogy ezáltal teljesen elvesztik az uralmat lovuk fölött, E felfogásnak azután az a következménye, hogy ilyen lovasok lovaikat hátrafelé ható kézzel "tartásba" akarják hozni, hogy lovuk "gallérosan " járjon. Ha a ló ennek ellenszegül (s pedig jogosan), a lovas még erősebb nyomást gyakorol, vagy a szárakkal a ló szájában ide-oda fűrészel. Ha végre a ló szájában engedett s a szárak már pillanatnyilag lógnak, a lovas abban a hitben ringatja magát, hogy lova most már engedelmessé vált, ezt megjutalmazza, az előrehajtásról, vagyis a lónak a szárra való rátolásáról megfeledkezik: ezzel pedig az első lépés a ló "szár mögött" való járásához megtörtént. Ezután a ló rövidesen fejének a szügye felé való visszacsukásával s nyaka összegömbölyítésével mindinkább kivonja magát a szárak hatása alól, -minderre pedig a lovas lovát- bár akaratlanul, de igen ügyesen- saját maga tanította meg. Ez a folyamat nagyon gyakran -sokkal gyakrabban, mint ezt hinnénk-, játszódik le és a "szár mögötti" állapottal együtt, a ló nyakában (a 3. és 4.-ik nyakcsigolya között) előálló "hamis töréshez vezet": ez a hamis törés, amelynél most már a tarkó helyett a 3-ik nyakcsigolya a ló nyakának legmagasabb pontja, igen könnyen felismerhető és nagyon csúnya. Sokszor azt is ajánlják, hogy a lóval ne ügetésben, hanem előbb álló helyben és lépésben fogadtassuk el a segítségeket és csak ha ez sikerült, induljunk vele ügetésbe. Ez helytelen, mert ez az eljárás sokkal, de sokkal nehezebb és a lovas részéről sokkal több érzést és tapasztalatot igényel. Az ügetésben fennálló nagyobb lendület a lovassal megérezteti, hogy az objektum, amelyhez tartania kell magát, nemcsak a ló fejéből és nyakából áll, hanem hogy ez a ló egész teste: de azon kívül sokkal könnyebb ügetésben, mint állóhelyen vagy lépésben megérezni azt, hogy a ló elegendően engedelmeskedik-e az előrehajtó segítségeknek, hogy előre megy-e ezekre, vagy vissza tart-e.

Sok félreértést és ebből kifolyólag sok hibát okoz az a szintén sokszor hallott tanács: "A lovas engedjen, ha a ló enged vagy, ha a ló engedett". Ezalatt azt kell értenünk, hogy a lovasnak csak addig a pillanatig szabad a szárakkal kitartani, míg a ló enged: ha ilyenkor a lovas tovább is kitartana -annak ellenére, hogy már célt ért-, úgy ez feltétlenül ellentétekhez vezetne lovas és ló között, amelyekért azonban nem a lovat terheli felelősség.

Sokszor azonban a mondatot megfordítják, és helytelenül értelmezik, mintha így hangzana: "A lovas csak azután engedjen, ha a ló már engedett", más szóval, hogy "addig" vagy "azért" tartson ki, "míg" vagy, "hogy" a ló engedjen: ilyen formában értelmezve a mondat természetesen tévútra vezethet. Ha ugyanis a ló a szárakkal való ellentartásra nem enged, akkor többnyire a lovas nem hatott eléggé derekával és alsó combjaival, ahogyan ez a megállításhoz szükséges lett volna. Ilyenkor vagy elegendő, ha a lovas az elmulasztottat utólag pótolja, vagy befolyását erélyesebb formában megismétli. Ha azonban a megállítás javított kiadásban sem sikerül és a ló továbbra is -talán még erősebben- a szár ellen tör, akkor az a feladat hárul lovasra, hogy lovát engedésre és a nyaka kinyújtására bírja. Ha ugyanis a lovas ez esetben addig akarna a szárakkal kitartani, amíg a ló ezt önmagától megtenné, akkor ez -ha egyáltalán megtörténne- nem a lovas érdeme, hanem tisztán csak véletlenség lenne: hiszen a lovas nem tett egyebet, minthogy várakozott. Ha azonban ez a véletlen nem következik be, akkor ez a kitartás a legtöbb lovasnál többnyire, a ló szájával való állandó küzdelemre vezethet. Ha a ló -dacára annak, hogy a lovasnál tízszer is erősebb- mégis pillanatnyilag engedne, száz eset között kilencvenkilencben a lovas az olyan régen várt pillanatról lekésne, és túlkésőn engedne. Ha mégis sikerülne neki a helyes pillanatot eltalálnia, ezzel többnyire lovát csak a szár mögé való bújásra fogja ösztönözni. Csak ritka ügyes lovas lesz akkor is képes lovával megértetni, hogy nyakát ismét hosszúra nyújtsa. Ha ez sikerül, akkor ez inkább az utánaengedésnek tulajdonítható, nem pedig az előbb gyakorolt ellenkitartásnak. Az út tehát helytelen volt, mert az ellenkitartással a munkát csak megnehezítettük.


TUDJA E A LOVAS ÖNMAGA IS MEGÍTÉLNI, HOGY A LOVA ENGEDELMES-E A SEGÍTSÉGEKRE?

Ezt a kérdést tárgyaljuk külön fejezetben, mert e tekintetben sok lovas csalódásokban ringatja magát: de éppen ez a kérdés nagyon fontos, mert ettől függ a munka további eredménye. Olyan kijelentésekkel, mint: "azt látni lehet, vagy azt érezni kell", a kérdést nem lehet elintézni.

A segítségekre engedelmes lónak:

1, teljesen elengedettnek kell lennie
2, az alsó combokkal és a derékkal kifejtett behatásoknak alá kell vetnie magát.
3, száron kell állnia
4, egyensúlyban kell mennie

Ezt a négy pontot egymás után tárgyaljuk, hogy ezek a lovas nyelvben szokásos kifejezések teljesen tisztázódjanak. Ebből azonban nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a ló ezeknek a követelményeknek külön-külön, egymástól függetlenül is meg tudna felelni: ezek éppen ellenkezően egymástól szét nem választhatók, mert hiszen az összes segítségek a derékkal, combokkal, szárakkal és a súllyal kifejtett befolyások összejátszásából adódnak és így teljesen egymásba folynak. Így tehát nem tehetünk egy lovat engedelmessé a szárra combsegítség nélkül vagy a combra szár nélkül, a lovat midig csak " a segítségekre" tehetjük engedelmessé.

Ezekkel a kérdésekkel a következőkben behatóbban kívánunk foglalkozni, mert nem szabad kétséget hagynunk afelől, hogy a lovasnak tulajdonképpen mit kell a segítségeket helyesen elfogadó lovon éreznie.

HOGYAN ÉRZI A LOVAS, HOGY A LOVA ELENGEDETT-E?

Ez a kérdés tulajdonképpen annyira mindent átfogó és mindenre kiterjedő, hogy a lovas erre csak az összes, a következőkben felsorolt ellenőrző próbák végrehajtása után adhatná meg a választ. Az a bizonyos, hogy a ló még nem engedte el magát, ha bárhol is ellenállást fejt ki.
Különösen nem elengedett a ló:

1, ha nem halad nyugodt, egyenletes és tért nyerő lépésekkel előre és
2, ha gerincoszlopa nem leng oly egyenletesen, hogy a lovas minden erőlködés nélkül a nyereghez tapadva tudjon ülni rajta.

HOGYAN ÉRZI A LOVAS, HOGY LOVA A COMBNAK, VALAMINT DEREKA BEFOLYÁSÁNAK ELNGEDELMESKEDIK?

A próbák mindkettőről szintén annyira egybeolvadnak, hogy alig lehet egymástól elválasztani, amennyiben derékkal való befolyás comb nélkül éppoly lehetetlen, mint fordítva. Az alsó combokkal való befolyás már olyan finom lehet, hogy sokszor alig lehet megkülönböztetni, hogy ezek csak tétlen érintkezésben vannak-e a ló testével, vagy már aktív tevékenységet fejtenek-e ki: a jó lovasnak azonban ezt a különbséget mindig meg kell éreznie.

A ló derékkal és combbal kifejtett behatásokra akkor engedelmes, ha a lovasa ezekkel bármikor, de főleg a derekával

1, jobb, határozottabb előremenés
2, hosszabb, tért nyerőbb lépésekre és
3, megállásra késztetheti.
A combra való engedékenységhez azon kívül hozzátartozik az, hogy a lovat evvel
4, oldalra léptethessük.
Az 1, és 4 alatt említett követelményeknek az ellenőrzése nem szorul különös magyarázatra.

Már nehezebb feladat a lovat hosszabb, tért nyerőbb lépésekre bírni. Ha a lovat utánaengedő szárak mellett derekunkkal és combunkkal előrenyomjuk, lépéseinek nem szabad gyorsabbakká vagy nyugtalanabbá válniuk, hanem csak tért nyerőbbeké. Továbbá nem szabad, hogy ilyenkor a ló fejének magasabbra emelésével vagy süllyesztésével, vagy annak lóbálásával, farka csóválásával és egyéb jelekkel kifejezésre juttassa, hogy a lovas befolyását kellemetlennek és zavaróbbnak érzi, -csak lépései legyenek mindinkább hosszabbak. Az ehhez való érzést csak kipróbálással lehet elsajátítani: ha ezt néhányszor tettük, akkor 1-2 hosszabb lépés már elegendő arra, hogy tisztában legyünk afelől, hogy lovunk valóban engedelmeskedik-e segítségeinknek. Ilyen kipróbálás nélkül ezt sohasem fogjuk érezni, és akkor mindig megmarad az a veszély, hogy a ló a járását -anélkül, hogy ezt a lovas észrevenné-, elveszti.

Éppoly nehéz és fontos az ellenpróba, vagyis, hogy a visszatartások "keresztül jutnak -e a lovon". Sokan úgy vélekednek, hogy akkor, ha a visszatartással átjutunk, a lónak inkább a szárak iránt kell engedelmesnek lennie, mint a combra és a derékbefolyásra. De éppen az a követelmény mutatja legjobban, hogy nem szabad különbséget tennünk a között, hogy a ló "a szárnak" vagy "derékbefolyásnak engedelmeskedik-e, hanem mindig csak arról beszélhetünk, hogy a "segítségekre" engedelmes-e vagy nem.

Ha kipróbáltuk azt, hogy képesek vagyunk-e a ló lépéseit meghosszabbítani, akkor ehhez, mint ellenpróba hozzátartozik a fél visszatartás és a megállítás helyes keresztülvitele, mert végeredményben ennél is a lovas dereka és combja játsza a döntő szerepet. Ha tehát most a lovunkat a tétlenül ellentartó szár felé derekunkkal és két combunkkal előrenyomjuk, akkor a segítségeket helyesen elfogadó lónak vagy az ütemet kell megrövidítenie (magát felvenni), vagy -a szárakkal ismételten kifejtett ellentartásra- meg kell állnia.

Első esetben a ló lépéseinek az előbbi ütemesség megtartása mellett magasabbakká kell válniuk, anélkül, hogy a ló feje emelésével vagy süllyesztésével, annak lóbálásával, nyaka elferdítésével vagy összegömbölyítésével, szája kitátásával s végre farkcsóválással jelezné, hogy a visszatartás -akár a megállításhoz is- reá nézve kellemetlen volt.

A lovasnak pedig ennél azt kell éreznie, mintha lova hátul süllyedne és hogy annak lépései -annak ellenére, hogy megrövidültek- lendületesebbekké s magasabbakká váltak. Élénk vérmérsékletű lovak némelykor a megállításnál a combnyomásra farkuknak egy gyenge mozdulatával válaszolnak: ha azonban ez hevesen és ismételten történik, vagy más jelekből a lónak okozott kellemetlen érzésre lehet következtetnünk, akkor a visszatartással nem jutottunk simán át a lovon.

A fél visszatartások keresztülvitele durvább vagy finomabb formában történhet. A finomság legnagyobb foka az, ha erre már a lovas erélyesebb derékmeghúzása elegendő. Ha a lovasnak lovát azonkívül még az alsó combjával kell előrenyomnia, akkor a fél visszatartást még mindig finomnak tekinthetjük: ha azonban a lovasnak, hogy segítségeinek több nyomatékot adjon, még szüksége van arra, hogy a szárakkal erélyesebb, aktív behatást fejtsen ki -ha csupán a kezek becsavarásával, is- akkor a visszatartást már durvának kell minősítenünk. A lovas sokszor nem tudja megkülönböztetni, hogy lovát csak a tétlenül ellentartó kézre nyomta-e rá, vagy hogy ezekkel már aktív ténykedést fejtett-e ki. E kérdés könnyen tisztázódik, ha e célból a szárakat csak az egyik kezébe veszi.

A kellőképpen előkészített ló minden egyéb derékkal és combbal gyakorolt egyszerűbb befolyásnak is engedelmeskedik. Így azzal, hogy a belső ülőcsontunkat nyomjuk előre, és ennek megfelelően ülünk, külső alsócombunk hatásával a ló hátulját a patanyomról befelé állíthatjuk. Olyan ló, amely ennél a külső alsócomb ellen tör és hátulját éppen fordítva, állítja, természetesen nem nevezhető a combra engedelmesnek. A lovas ezután már kifogástalanul balra vagy jobbra hajlított lóval lovagolhat és amellett saját maga, meggyőződhet arról, vajon enged-e lova a leggyöngébb combnyomásnak is? Ha a ló ezt nem teszi, akkor nem eléggé engedelmes ezekkel szemben.

HOGYAN ÉRZI A LOVAS, HOGY A LOVA SZÁRON VAN?

A ló a szárnak akkor engedelmeskedik, ha főleg ezekkel a lovat mindenkor arra bírhatjuk, hogy:
a) fejét azonnal magasabban vagy mélyebben hordozza,
b) nyakát kinyújtsa,
c) jobbra vagy balra állítottan (hajlítottan) járjon és,
d) hogy állítottságát ismét megszüntesse.

A ló csak akkor fogadja el kifogástalanul a segítséget, ha a lovas mindezen felsorolt próbákat, fél kézbe vett szárakkal is, elvégezheti. E próbának azonban csak a derék és alsó combok részvétele mellett válnak lehetővé. Így azután, valóban nemcsak azt vizsgáljuk, hogy a ló száron van-e, hanem tulajdonképpen megint csak azt, hogy a többi segítségekre is engedelmes-e.

1, Ha a lovas két kezét magasabban vagy mélyebben tartja, akkor ezzel a ló fejét -bizonyos határok között- magasabbra vagy mélyebbre veheti: hasonlóképpen a lónak egyik vagy másik fülét is csak a megfelelő keze emeléséve vagy süllyesztésével emelheti vagy süllyesztheti. A lónak erre azonnal reagálnia kell, ha ezt nem teszi, nem áll száron. A határokat, amelyeken belül a lófejnek ez a magasabbra vagy mélyebbre helyezése lehetséges, a lovasnak meg kell éreznie, s pedig vagy a ló ellenállásán vagy a szárak lelógásán. Ha a lovas lovától hosszabb időn át egy bizonyos, idomítás fokának meg nem felelő fej- és nyaktartást követel- tehát nem "relatív" tartást- akkor ez biztosan meg is bosszulja magát. A nyak és fejtartásnak önmagától kell adódnia: a ló kiképzésének kezdetén ez mély legyen, azután lassanként a ló hátuljának süllyedéséhez mérten a ló nyaka s feje fokozatosan emelkedjék.

2, Ha a lovas az alsó combok változatlan hatása mellett mindkét szárat utánaengedi, a lónak nyakát ki kell nyújtania és fejét az utánaengedésnek megfelelően előre, és lefelé kell vinnie. Ha a ló nyakát ennél nem nyújtja ki hosszúra és a szárak, ezáltal lelógnak, akkor a ló nincs száron, hanem "szár mögött".

Vannak lovasok, akik a szárak lelógását azzal mentegetik: "Hiszen a lónak önmagát kell hordoznia". A helyes és helytelen itt nagyon közel áll egymáshoz. Előrehaladt idomítás oda vezet, hogy a ló "önmagát hordozza": ez azt jelenti, hogy nem szorul már különösebb figyelmeztetésre vagy segítségre a lovas részéről, hogy a már felvett tartásban maradjon. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a lovas akkor is képes legyen a lovát bármikor nyaka kinyújtására bírni, sőt ez nagyon fontos.

3, Ha a lovas változatlan combfekvés mellett és súlya áthelyezése nélkül csak az egyik szárral enged, akkor a lónak nyakát ezen az oldalon kell kinyújtania és az összeköttetést a lovas kezével ezen az oldalon is keresnie. Ez igen fontos, mert a ló állítását épp annyira a külső szár utánaengedésével, mint a belső szár megrövidítésével hajtjuk végre.

A nagy körön való lovaglásnál a lovat a belső szárral állítjuk, a külsővel a tartást határozzuk meg. Ebben bent foglaltatik az, hogy a ló, ha a belső szárat helyezzük hatáson kívül -az állítottságot, ha a külső szárat-, a tartást veszti el: ebből adódik a két további kísérlet:

4, A lovas a nagy körön a belső szárat utánaengedi anélkül, hogy a külső szár hatásán változtatna: ehhez vagy a belső kézzel előbbre mehetünk, vagy a belső szárat el is ejthetjük. A segítségekre engedelmes lónak erre a belső szárral való összeköttetés fenntartását meg kell kísérelnie azáltal, hogy nyakát a belső oldalon kinyújtja. Ha a lovas a külső szárral nem enged, akkor a ló egyelőre azon támaszt talál, és önmagát kifelé állítja: ha a lovas testsúlyának a belső ülőcsontra való helyezést fenntartja, akkor a lovat -kifelé állított fejjel- a nagy körön való továbbmenésre ösztönzi. Ha a lovas azonban a testsúly befelé helyezését feladja, a ló az érintő irányban egyenesen tovább fog menni. Ha a lovas testsúlyát a másik oldalra helyezi át, a ló a körből kifelé fordul.

5, Ha a lovas a nagy körön a külső szárat utánaengedi vagy elengedi anélkül, hogy a belső szárral engedne, a ló nyakának külső oldalát fogja kinyújtani, a tartását elveszti és lassanként csigavonalban, befelé kanyarodik.

Ez a két utolsó kísérlet azért fontos, mert ezekből a lovas megállapíthatja, hogy a hiba hol van, a lónak melyik oldala a puhább és melyiket kell még javítania.

6, Ha a lovas a szárakat -csikózablával kantározott lovon is- egy kézbe veszi, a ló szájával való biztos összeköttetésnek nem szabad megszűnni: a lónak a zablát tovább is könnyedén rágni kell. Ennek az összeköttetésnek csakis a lovasnak derekával s alsó combjával a lóra kifejtett előrehajtó segítségén szabad alapulni, nem pedig a két kéz erőszakos, fűrészelő ténykedésén. Ezért is az összes előbb felsorolt próbákat fél kézzel való vezetéssel is el kell tudni végrehajtani.

HOGYAN ÉRZI A LOVAS, HOGY LOVA EGYENSÚLYBAN JÁR-E?

A négylábú állat majdnem mindig egyensúlyban van, így a csikó rövidesen megszületése után, -ha kissé bizonytalanul is-, már állni és szaladni tud: ezzel ellentétben a gyereknek a két lábán való egyensúlyozást előbb meg kell tanulnia. Így a fiatal ló a lovas súlyával is gyorsabban megbarátkozik. Ebből azonban még nem következik az, hogy a ló és lovas súlyvonala összeesik. Csak ha ezt az összhangot a két súlypont között megteremtettük, beszélhetünk arról, hogy a lovas lovával egyensúlyban van és hogy a ló "egyensúlyban jár". Amíg ez meg nem történt, a ló a mozgásgépezetét zavaróan befolyásoló körülmények következtében járását előbb-utóbb elveszti anélkül, hogy ez azonnal észrevehető lenne.

Ha a ló egyensúlyban jár, akkor nemcsak engedelmeskedik a lovas dereka meghúzásának és megállításoknak, hanem a lovas minden súlyáthelyezésére is reagálnia kell.

A lovas minden jobbra vagy balra való súlyáthelyezésben a ló is részt fog venni aszerint, hogy milyen befolyást gyakorol a lovas egyidejűleg a derekával, combjával és a szárakkal tehát vagy állítani fogja önmagát, vagy fordulni fog. Testsúlyáthelyezéssel a lovas elengedett szárak mellett is képes kígyóköröket lovagolni, ha emellett lovát derekával s combjával előrehajtja.

MIKOR EGYENESREÁLLÍTOTT A LÓ?

Minden ló természettől fogva ferde (természetes ferdeség): azt állítják, hogy ez az embrió fekvésével függ össze. Ahogyan a legtöbb ember jobbkezes, úgy a legtöbb ló bal felé ferdült. Azon kívül sok lovas lovát befolyásával inkább csak jobbra képezi ki, ami pedig nagy hiba. Minden lovas igyekezzék lovát egyenesre igazítani, és egyenesen lovagolni.

Olyan ló, mely a segítségeket elfogadja és a szárhoz (zablához) lép, lehetőség szerint már egyenesre igazítható: ha nem, akkor még nem eléggé engedelmes a segítségekre. Az ehhez való érzést úgy ellenőrizhetjük, hogy lovunkkal frissen gereblyézett talajon lovagolunk végig: egyenesre igazított lónál a hátulsó lábaknak pontosan a mellső lábak patanyomait kell követniük, jobbra, vagy balra hajlított lónál a hátsó lábak kissé jobbra vagy balra eltérnek.

Forrás: Pointernet