A lovas kiképzése.

Aki lovagolni tanul, lovas kiképzése elején még hozzávetőleg sem képes előre megmondani, a lovaglást később miként fogja gyakorolni és művelni. Legfeljebb azt érzi, hogy mindenekelőtt meg akar tanulni lovagolni. De ugyanakkor tudatában van már annak is, hogy ugyanazon az úton kell haladnia, amelyet az első tanulás idején minden lovasnak a lovaglás különböző- céljai elérése végett végigbotorkálni kell.

Arravaló nyugodt lovon minden ember rendszerint 30 lovagló- lecke alatt annyit mindenesetre megtanul, hogy a lovat mind a három jármódban illően megülni és minden különösebb nehézség nélkül vezetni tudja. Ilyenformán különböző felfogású és tehetségű lovasok nevelődnek. Ugyanis míg az egyik szerényen megelégszik azzal, hogy testmozgás, tehát egészség okokból hetente egyszer-kétszer lóra ül, addig a másik a lovassportot átérzett kedvtelésből, sőt némelyik szenvedélyesen és hivatásszerűen űzi. Az első a lovat közönséges használati, jobbadán egyszerű közlekedő vagy szórakoztató eszköznek tekinti, viszont a második a lovaglást nemes öncélnak minősíti és művészetté avatja. Minél egyszerűbb a leckerend és minél kevésbé megerőltetők az egyes sorra kerülő lovas feladatok, természetszerűleg annál gyorsabban lehet valamirevaló eredményt elérni. Ellenben minél magasabbra fokozzák becsvágy és sportszellem a követelményeket, annál több szorgalom és munka szükséges, hogy ezeket a mindinkább fokozódó teljesítéseket megérleljék. Tehát csak az lehet a nyeregben- ülés nagymestere, aki évek hosszú során Át tervszerűen és a legkomolyabban azon faradozik, hogy folytonosan újabb meg újabb ismereteket és minél értékesebb tapasztalatokat szerezzen. De még akkor is minidig rá lehet olvasni a szólás-mondást: ,a jó pap holtig tanul".

A lovas kiképzése három munkairányra terjed: az ülés, az érzés és a befolyások (segítségek) oktatására és megértésére. Ez a három lovas nevelő cél egyformán jelentős, mert egymással szervesen összefüggenek és így egymástól el nem választhatók. Nem lehet például valakit a jó ülésre megtanítani, azután pedig őt ettől függetlenül a többi tudnivalóra külön-külön kioktatni. Tehát az első leckenapon nemcsak magyarázzuk meg és gyakoroljuk, hanem egyszersmind az érzést és a lóra való befolyást is tanítjuk. Sokszor halljuk, hogy az ülés a lovaglás alapja. Ez javarészt igaz is. De szintúgy kétségtelen, hogy a lovas testtartásának minden, még a legkisebb változása, legfinomabb árnyalata is attól függ, milyen befolyást akar gyakorolni a lóra. Mind a kettőt mármint az ülést meg a "befolyást", ismét az érzés irányítja, szabályozza és határozza meg.

Ennek következtében a lovas elejétől fogva tanulja meg: mit tesz az "érezni". Vagyis ismerje meg az érzést különösen annak megfigyelése és megállapítása végett, vajon kényelmesen és magát és magát teljesen elengedve ül e a lovon és, hogy valóban csak az egyensúly tartja őt meg a nyeregben. Szert kell tenni továbbá az érzésre, hogy ellenőrizhesse és megítélhesse, vajon testével követi-e a ló mozgását és hogy megtanulja azt, hogyan lehet és hogyan kell a derekával és a súlyával, ezzel összefüggésben pedig a combokkal meg a szárakkal a lóra hatni. Akiben minderre vonatkozóan a kívánt helyes és felismerő érzés idővel nem érik meg, az merőben arra is képtelen, hogy "jól" vagyis simulékonyan és magát elengedve üljön a lovon. Inkább csak csimpaszkodva, bizonyos megszokott merev és kényszeredett testtartásban szorong majd a nyeregben: ezt pedig éppen nem lehet "lovaglásnak" nevezni. Az ilyen kényszeredett ülés teljesen hibás és helytelen, valósággal rossz, még akkor is, ha egyesek szépnek, "helyesnek", avagy éppen "szabályszerűnek" tartják. Már azért sem lehet jó, mert merev és minden érzés nélkül való.

Igen sok a lovas, aki azt hiszi, hogy sikeresen meg tud birkózni az összes követelmények nehézségeivel. Ezek közül a valóságban pedig csak kevesen képesek ezeknek kellőképpen megfelelni: a legtöbbje túlértékeli képességét, ugyanakkor pedig lebecsüli a reárótt feladatot. Ha nehézségre akadnak, nem magukban keresik a hibát, hanem az ártatlan lovat hibáztatják: vagy ha különösen bölcsek akarnak lenni, a ló testalkati vagy szervi fogyatkozásait okolják, melyeket a szakszerű helyes bírálat éppenséggel nem állapit meg, illetve legtöbbször olyan jelentékteleneknek minősít, hogy már ab ovo nem számítanak. Ez az oka annak, hogy se szeri se száma a hibásan belovagolt lovaknak. Legtöbbször azok a hibásan belovagolt lovak, melyekről azt állítják, hogy "jól idomítottak". A helyesen belovagolt ló éppen olyan ritka mint amilyen kevés az igazán jó lovas.

Minthogy minden lovassal megeshetik, hogy az idomítás folyamán nehézségek akadnak útjába, kiképzésének lényeges fejezetéhez tartozik, hogy legalább elméletben egyszer-másszor azzal a kérdéssel is foglalkozzék, hogy a ló rossz szokásai tulajdonképpen honnan származnak és ezeknek a hátrányos tulajdonságoknak mily úton-módon lehet a legeredményesebben elébe vágni.

Erről mindenkinek, ki méltán jogot formál arra, hogy lovasnak nevezzék, alkalomadtán komolyan kellene gondolkodnia. A lovak 99%-a ilyen kellemetlen tulajdonságok és rossz szokások egész sorozatával bír, amelyeket a lovas pedagógia "engedetlenség" gyűjtőneve alatt ismer. A lovasok 99%-ának pedig fogalma sincs arról, hogy a lovat ilyfajta neveletlenségekről és ellenkezésekről miként lehet leszoktatni, de még nem is érdeklődnek az iránt, hogy megismerjék és megértsék az eljárást mellyel ezeket a rakoncátlankodásokat és helytelenkedéseket a lóból ki lehet irtani. Hallani hallanak ugyan arról, hogy a lovat a segítségekre engedelmessé kell tenni, de aztán be is érik azzal, hogy ez az igazság valamikor a fülükbe csengett. Ily módon ők maguk akarva -nem akarva szoktatják lovaikat mindenféle haszontalanságokra és engedetlenkedésekre. Nem szánnak rá fáradságot annak a megfontolására sem, vajon a segítségek engedelmes elfogadására való ránevelés valóban olyan körülményes és nehéz-e, mint ahogy ezt általában hiszik és állítják. Ennek következtében nem eszmélnek rá, hogy ez sokkal egyszerűbb s éppen olyan könnyű dolog, mint megtanulni a ló mozgásához hozzásimulni, vagyis ezt testünkkel követni.

A lovasoknak 99%-a még a ló mozgásának követését és a "nyereghez való hozzátapadást" sem érti, mert nem tanulták meg a "derék meghúzást". Amit minden gyermek a hintán megcsinál, azt a legtöbb lovas nem tudja a nyeregben utánozni és kipróbálni. Ez a nem tudás minden lovast gondolkodóba ejthetné, sőt annak megkísérlésére ösztönözhetné, vajon nem kellene-e neki ennek a "nagy rejtélynek" a nyitját valamiképpen mégis megkeresni.

Forrás: Pointernet