A mérens, másnéven ariégeois póni nevét a franciaországi Ariége folyóról kapta. Õshazája a Pireneusok keleti részén, Spanyolország és Franciaország határvidékén található. Régi változatáról már Julius Caesar pontos leírást tudott adni, hiszen a gall háborúkban nagy számban vettek részt ezek a pónik. A fajta kizárólag a spanyol-andorrai határvidék magas fekvésû völgyeiben fordul elõ, és létszámát tekintve a ritka fajták közé sorolható.
Az Ariége megyei Niaux több ezer éves barlangrajzain fekete hegyi póni látható vöröses árnyalatú téli bundában, jellegzetes szakállal. Kétségtelen, hogy ez a ló a mérens póni õse lehetett. Szülõföldjük Észak-Anglia hegyvidékéhez hasonló, így nem meglepõ, hogy a fekete színváltozat nagyon hasonlít az angol fell pónira, és a dalesi póninak mondhatni pontos mása, de a holland fríz lóra is erõsen emlékeztet.
Marmagassága 134-148 cm között van, a felsõ mérethatárt azonban csak az alföldi legelõkön, bõséges táplálékon nevelkedõ állatok érik el. Teste tömeges, amely valószínûleg a rómaiak málhás lovaival történt keveredésükbõl adódik, de késõbb több alkalommal keleti hatás is érte õket, ami finomított valamelyest testalkatukon. Színe egyöntetûen fekete, télen vöröses árnyalattal. Fehér jegyek csak ritkán vannak rajtuk, a lágyékon elõfordulhat némi fehér pettyezés. Feje durva is lehet, de általában viszonylag szép formájú. Homloka lapos, füle rövid, vaskos és nagyon szõrös. Orrháta egyenes. Szeme figyelmes, élénk és szelíd tekintetû. Télen az állkapcsán jellegzetes szakállt növeszt. Nyaka elég rövid és egyenes, nem túl elegáns. Sörénye nagyon dús, ez még durvább megjelenést kölcsönözhet fejének. Háta hosszú, de erõs, igazán jó málhásra vall. Övmérete nagy, szügye széles, válla egyenes és meredek, marja alacsony, a lapockák között nem elég széles. Fara általában csapott és kerekded, farka kissé mélyen tûzött. A legtöbb magashegyi lóhoz hasonlóan a mérens póninak is sûrû, durva tapintású farokszõrzete és sörénye van. Végtagjai nem olyan vastagok, mint amit egy hegyi pónitól várnánk. A hátsó lábakon gyakori a tehénállás, de ez más hegyi póni–fajtákra is jellemzõ. Párját ritkítóan biztos léptû, soha nem csúszik ki a lába alól a talaj a meredek, jeges hegyoldalakon. Patája rendkívül tömör, kifogástalan felépítésû, egyáltalán nem szorul patkolásra.
A mérens póni sokoldalú, bátor, van egyénisége, ha jól idomítják könnyen kezelhetõ, feltétlen engedelmességet mutat gazdája iránt. A kevés és gyengébb minõségû takarmányt is kemény munkával hálálja meg. A póni kitûnõen tûri a zord telet, és otthon érzi magát a meredek hegyoldalakon, ezért legtöbbjük az egész évet szabad ég alatt tölti. Egyedül a nagy nyári melegben van szüksége védelemre a tûzõ nap ellen. A kiscsikók a tavaszi hóban születnek és életük során nem sok problémájuk van az egészségükkel. Júniusban a ménest felvezetik a magasan fekvõ nyári hegyi legelõkre, ahol több hónapot szabadon töltenek, az embertõl távol Ennek köszönheti a fajta közismerten híres lelki egyensúlyát.
Sportban nem használják, a mérens egy igazi munkapóni: elsõsorban málhásként hasznosítják, a hegyvidéki farmokon szántáshoz: a traktornak túl meredek hegyoldalak mûvelésénél a póni biztos léptekkel jár. Régebben a zugkereskedelem a spanyol-francia határvidék lakóinak mindennapos tevékenysége volt, és a csempészek nehezen boldogultak volna biztos léptû pónik nélkül.
Manapság hobbipóniként is elterjedt, gyerekek és felnõttek egyaránt lovagolhatják, kedves jelleme miatt népszerû póni a francia gyermekek körében.
Magyarországon nem található meg a fajta, de Olaszországban, Hollandiában, Németországban és Tunéziában is terjed népszerûsége.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítések, újdonságok:
